Rólunk

Szakmai vezető: Cseke Terézia
 
A GATE Tanárképző intézetének munkaerő-piaci tanácsadó szakán 1998. –ban szerezte másoddiplomáját. 1994-től 2002.ig az államigazgatásban dolgozott 2003.-tól vállalkozóként munkajogi, munkavédelmi tanácsadással, szolgáltatással, segíti megrendelőit. Az ellenőrző hatóságok előtt képviseli partnereit. Munkája során különös hangsúlyt fektet arra, hogy szolgáltatása területén naprakész jogszabályi ismeretekkel rendelkezzen és partnerei sajátos helyzetéhez igazodóan dolgozza ki a foglalkoztatási stratégiát, dokumentációt és bérezési rendszert. Az elmúlt 10 évben főleg a munkaerő-kölcsönzés területén fejtette ki tevékenységét. A Pécsi Tudományegyetem munkajogi szakokleveles tanácsadó szakán szerezte meg harmadik diplomáját 2014.-ben A képzés alapja a foglalkoztatási jogviszonyokat szabályzó 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, valamint a köztisztviselők és közalkalmazottak foglalkoztatását szabályzó jogszabályok. Diplomamunkáját az atipikus foglalkoztatási formák ismertsége, elfogadottsága a magyar kis és középvállalkozók és munkavállalóik körében témakörben írta.
 
Munkatársainkról:
Valamennyi kollegánk szakképesítéssel rendelkező, több mint tíz éves tapasztalattal és gyakorlattal végzi partnereink számára a munkaügyi, bérszámfejtési és TB ügyintézési feladatokat.
Fontosnak tartjuk, hogy minden partner cégünkhöz állandó ügyintéző munkatársat biztosítsunk a mindennapi feladatok intézéséhez.
Ezzel azt érjük el, hogy ügyintézőnk úgy tud együttműködni megrendelőnkkel, mintha annak saját állományú dolgozója lenne, ismerve az Ő mindennapi üzletmenetét, feladatait.
Ezzel partnereink sajátos foglalkoztatási körülményeihez, stratégiájához leginkább igazodó szolgáltatást tudunk nyújtani az év minden napján.
Kiemelt szolgáltatásunk,hogy partnereinknek nem kell időt és energiát fordítani a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrző hatóságoknál való megjelenésre, mert ezt minden partnerünk számára biztosítjuk.

Végzett tevékenységek: